Telephelyeink

Új Ford Focus, már négy ajtóval is

Hír megjelenése: 2014.04.11
A Genfi Autószalonon megmutatták a csapott hátú Focus felújított változatait, a szedánt viszont New Yorkban leplezik le. Nem véletlenül: ettől a változattól Észak-Amerikában és Kínában várhatnak jelentősebb eladásokat. A változtatások zöme tökéletesen megegyezik a rövidebb változatokéval: ugyanazt az Aston Martin szabású orrot kapta ez a kivitel is, legfeljebb a részletek eltérőek. Például kevesebb a krómdísz, de ez érthető is, hisz Észak-Amerikában egyszerűbb és olcsóbb változatokra van szükség, mint Európában. Természetesen itt is átesett a típus a műszerfal-ésszerűsítésen, amelyre olyan nagy szüksége volt a Fordoknak: a rengeteg gombot és kis kijelzőt tartalmazó régi középkonzol csak az alapváltozatokban marad meg, de már Észak-Amerikában is elérhető lesz az érintőképernyős változat. A Fordnál láthatóan nem engednek a nemzetközi egységesítésre irányuló törekvésből. Bár az amerikai vevők nem arról híresek, hogy kedvelik a kicsi motorokat, az 1 literes Ecoboost motort itt is beveti a Ford. Egyelőre lesz szívómotoros Focus változat is 2 literes, 160 lóerős négyhengeressel, de az ezres háromhengeresnek is adnak egy lehetőséget, hátha Amerikában is rákap a közönség. Később érkezik a 143 lóerős, tisztán elektromos Focus Electric, és a mifelénk is jól ismert, 250 lóerős Focus ST, a kétliteres Ecoboost motor legerősebb változatával. - forrás: totalcar.hu

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk