Telephelyeink

A Honda vadonatúj hibrid és elektromos termékek, szolgáltatások sorát mutatta be

Hír megjelenése: 2023.05.16
A HONDA VADONATÚJ HIBRID ÉS ELEKTROMOS TERMÉKEK, SZOLGÁLTATÁSOK TELJES SORÁT MUTATTA BE.


• Az európai piac kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóságra vonatkozó célkitűzések elérésében
• A három vadonatúj szabadidő-autó és a márka első elektromos robogójának érkezése jól mutatja, hogy a Honda több lehetőséget is kínál az elektromos átállásra
• Új, energiaszolgáltatáshoz kapcsolódó termékek az európai vásárlóknak

Különleges sajtóeseménynek adott otthont a Honda németországi Offenbachban lévő kutatási és fejlesztési központja, ahol az újságírók megtudhatták, milyen lépésekre készül a vállalat az európai piacon, hogy 2050-ig elérje karbonsemlegességet illetően kitűzött céljait.

A márka tisztviselői számos információt megosztottak az elektromos átállással kapcsolatban, új termékek és szolgáltatások széles skáláját tárva a nagyközönség elé. A rendezvényen nem csak három új szabadidő-autó (a tisztán elektromos e:Ny1, a hibrid ZR-V és CR-V, mely utóbbi elérhető lesz plug-in kivitelben is) és az első, EM1e: névre keresztelt elektromos hajtású kétkerekűje mutatkozott be, a meghívottak a vállalat e:PROGRESS névre keresztelt energiagazdálkodási szolgáltatásáról is képet kaphattak.

A Honda az elmúlt években a teljes európai személygépjármű-választékát „elektrifikálta”, legutoljára színre lépett a Civic legújabb, kizárólag hibrid változatban megvásárolható nemzedéke, ami arról árulkodik, hogy a japán cég rendkívül elkötelezett az elektromos átállás és mobilitás mellett, sőt a fejlesztések újabb szakaszába lépett régiónkban.


Európa fontos a Hondának, hiszen nagyon sok hűséges vásárlónk van ebben a térségben, akik elégedetten használják autóinkat, motorkerékpárjainkat és szerszámgépeinket – mondta el Katsuhisa Okuda, a Honda Motor Europe elnök-vezérigazgatója. – Rég nem mutattunk be egyszerre annyi autót, motort és műszaki fejlesztést, mint ma. Azon túlmenően, hogy jelentősen továbbfejlesztettük termékeinket, különleges energiaszolgáltatási formákat is kidolgoztunk, melyekkel lefektethető a jövő intelligens elektromos rendszereinek alapja, egyszersmind elérhető fenntarthatóságra vonatkozó globális célunk – fűzte hozzá.

A Honda élen jár a mobilitási megoldások kidolgozásában, és immáron 75 éve dolgozik azon, a fenntarthatóságot szem előtt tartva, hogy az emberek könnyebben és biztonságosan közlekedhessenek az utakon. A cég vezetői úgy gondolják, hogy a CO 2 -szint globális csökkentésének az a leghatékonyabb módja, ha modern, környezetbarát technológiákkal és termékekkel segítik az átállást.

Kiváló példa erre a vadonatúj ZR-V és CR-V, hiszen mindkét modell megvásárolható lesz teljes-hibrid kivitelben, s utóbbi – a márka történetében először – plug-in hibrid hajtáslánccal is elérhető Európában. Legalább ennyire fontos a vadonatúj e:Ny1, a márka második tisztán elektromos európai járműve, ugyanis 412 km-es – károsanyag-kibocsátás nélküli – hatótávval büszkélkedhet. Rég nem volt a Hondának ennyire széles és változatostermékpalettája kontinensünkön.

Ugyancsak a németországi sajtóeseményen ismerhette meg a közönség az EM1 e: elektromos mopedet, a vállalat első ilyen kétkerekűjét, ami már 2023-ban megérkezhet az európai kereskedésekbe. Ez a segéd-motorkerékpár tökéletes eszköz lehet a fiataloknak és a városban élőknek, hogy beguruljanak az elektromobilitás világába. Ez csak a kezdetet jelenti, mivel a tervek szerint 2025-ig további 10 elektromos modellt mutat be a Honda a nemzetközi piacon.


Az új Civic tavalyi bemutatkozásával végéhez ért európai palettánk elektromos átállása, ami a Honda régiók közül elsőként Európában sikerült – osztotta meg gondolatait Tom Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke. – Új szabadidő-autóinkkal, második tisztán elektromos járművünkkel és új elektromos mopedünkkel tovább haladunk a teljes globális átálláshoz vezető úton, tartva magunkat azokhoz a célokhoz, melyeket a fenntarthatóság kapcsán fogalmaztunk meg – avatta be a hallgatókat a cég terveibe.

A Honda elektromos átállása nem csak a termékpalettát érinti, a vállalat továbbra is sokat fektet energiagazdálkodási programjának fejlesztésébe és kibővítésébe. A fókusz az ún. tisztaenergia-szolgáltatásokon és a – tisztaenergia-hordozónak tekinthető – hidrogénen van, de a töltési és a tárolási megoldások is elengedhetetlenek a maximális hatékonysághoz és a fenntarthatósághoz. A Honda-féle rendszerek elsőként az e:PROGRESS program keretein belül álltak munkába, és igen remekül teljesítenek.

Az Egyesült Királyságban például már elérhető egy roppant költséghatékony és fenntartható, tiszta energiát felhasználó, házi töltőrendszer, amire a Honda legújabb szabadidő-autója, az új e:Ny1 és a CR-V plug-in hibrid is csatlakoztatható, a meglévő Honda e mellett. A bevezetés második fázisban a vásárlók már saját ökorendszerükben használhatják majd fel az általuk termelt napenergiát. A terv utolsó lépése a szolgáltatás elterjesztése lesz Európa-szerte, a nem Honda járművet használók körében is.

Mi a Hondánál hiszünk a mobilitási és energiaszolgáltatásokban, és energiakutatással kapcsolatos programunk tökéletes lehetőség arra, hogy intelligens és fenntartható megoldásokat dolgozhassunk ki a társadalom és a vásárlók számára – árulta el Takehiro Wada, a Honda európai K+F központjának elnöke. – Új termékeink és szolgáltatásaink nagyban hozzájárulhatnak a bolygó megóvásához, egyszersmind komoly terhet vehetnek le a házi energiarendszerekről, és elősegíthetik, hogy a vásárlók a lehető legkedvezőbb áron juthassanak energiához. Ezzel válik teljessé a Honda, mint elektromos mobilitási szolgáltatóvállalat.



Forrás:hondanews.eu

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva
ÜNNEPEK ALATTI NYITVATARTÁS:
2024. dec. 21. (szombat) 9-13 óra között
2024. dec. 23. (hétfő) 8-16 óra között
2024. dec. 24. (kedd) ZÁRVA
2024. dec. 25. (szerda) ZÁRVA
2024. dec. 26. (csütörtök) ZÁRVA
2024. dec. 27. (péntek) ZÁRVA
2024. dec. 28. (szombat) ZÁRVA
2024. dec. 30. (hétfő) 8-16 óra között
2024. dec. 31. (kedd) ZÁRVA
2025. jan. 1. (szerda) ZÁRVA
2025. jan. 2 (csütörtök) 8-17 óra között

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk